Erdős Olga: Belföldi bolyongások - Mónosbél és környéke

Forró július volt, már sárgált a kiégett fű a Dél-Alföldön. A munkahelyek többségénél nyári leállást tartottak, nekem pedig semmilyen programom nem lett volna erre az időszakra, ha nem jön közbe a véletlen egy kulcsos ház formájában a hegyekben.
Vártam a hosszú idő óta első közös kirándulást, és azt sem bántam, hogy hajnalban keltünk, azért, hogy néhány óra és úgy kétszáz kilométer elteltével a Heves megyei Mónosbélen találjuk magunkat.
A reggelit, na jó, a tízórait már abban a 200 éves házban fogyasztottuk el, amelyik 4 napra a mienk volt.

Egy nap a Vajdaságban

2009.06.21. 

Két héttel, de még egy nappal is az indulás előtt valahogy olyan megfoghatatlan volt a dátum és a találkozásunk is. Pedig ismerjük egymást vagy két éve már, hála az Internetnek, illetve a néhai hALfirkának, ahol elkezdődött a barátságunk. Az oldal időközben megszűnt, de mi továbbra is leveleztünk, hol történeteket, hol képeket, hol pedig csak a hétköznapjainkat osztottuk meg egymással. Terveztük a személyes találkozót is, hiszen kilométerben nem nagy a távolság, de valahogy nem akart összejönni a dolog. Aztán nem is olyan régen életem párja felhívott napközben, hogy sportolni mennének a Vajdaságba, ha gondolom, mehetek velük, és találkozhatunk Zsuzsával.

Nem kell mondanom, nagy izgalommal vártuk a június 20-át mindketten, hajnali keléssel, lefixált találkozóhellyel (a határ utáni első benzinkút), nagyjából belőtt érkezési időponttal. Most az egyszer nem bántam a 3/4 5-ös kelést sem, hiszen 6-kor már Szegedről indult a busz a párom kollegáival és velem, mint potyautassal. Na persze ez a 6 óra csúszott egy negyedórát, aztán a határon is várnunk kellett, Röszkén talán csak 10-15 percet, a szerb oldalon, Horgosnál már 1 óránál jártunk, amikor kicsit megkésve feltaláltam magam, leszálltam a buszról és szépen gyalog mentem oda az autóssor ellenőrzőbódéjához.

- Hóvá médj? - kérdezte a szerb határőr erős akcentussal, míg a friss ropogós, egyhetes EU-s útlevelem nézte.

Erdős Olga: Országok, emlékek - München

Megjártuk a hadak útját - írhatnám, és a szójáték nem is lenne annyira játék, ha belegondolunk, hogy 1110 évvel ezelőtt kalandozó magyarjaink is eljutottak idáig, igaz egy lóerővel, nem pár százzal, de a Chiemsee környékén talán még most is emlékeznek a régi imára, amelyben a magyarok nyilaitól kérték, hogy megmentse őket az Úr.
Mi azért barátságosabbak voltunk remélhetőleg, mint eleink, no meg nem is hódítani és fosztogatni indultunk az Oktoberfest idején, sokkal inkább szurkolni egy Bajnokok Ligája meccsen, és ha már ott vagyunk egyúttal kicsit nézelődni Münchenben, és hagyni, hogy ezúttal a bajorok fosztogassák áraikkal a mi pénztárcánkat.

A rövid kirándulást ezúttal én kezdeményeztem, még augusztus végén, amikor sorsoltak a BL-ben, és megtudtam, hogy az én kedvenc csapatom (Juventus) épp életem párjának kedvencével (Bayern München) csap össze. A jegyeket szinte egyetlen délelőtt (a sorsolást követő nap) elkapkodták az Interneten, így nekünk is épp hogy csak sikerült négyet magunkénak tudni. Három utazó biztos volt (mi ketten Juventusos öcsémmel kiegészülve), a negyedik ember megtalálására pedig volt egy hónapunk szeptember végéig.

Erdős Olga: Belföldi bolyongások - Sopron és környéke

Hat nap, hét éjszaka - ez most nem az amerikai vígjáték címe, hanem az az időszak, amennyit Sopronban és környékén töltöttünk július elején.
A nyaralást már február végén le kellett foglalni, így volt idő felkészülni, bár a konkrét tervek, a felkeresésre váró apróbb látnivalók listája (már ha lehet ezt a jelzőt használni azon a vidéken) csupán az indulás előtti héten születettek meg.

Itthonról délelőtt 10-kor indultunk, mondván úgyis csak délután tudjuk elfoglalni a szállásunk, de végül az út hosszabbra nyúlt a vártnál, hiszen fél 5 körül érkeztünk meg. Igaz, az M0-áson egy korábbi baleset miatti dugóba futottunk bele, így csak lassan csordogáltunk, sőt egy félórát konkrétan egy helyben ácsorogtunk. Aztán még ebédelni is letértünk egy csárdához Enesén, bár akkor már majdnem fél 3 volt. A nagy kánikulában elfogyasztott kései ebédünk után szépen beleautóztunk egy viharba Csorna környékén, amely utána egységes esőfelhővé változott. Sopronba érkezve is még annyira esett, hogy a bőröndjeinket első körben be se vittük a Felső-Lővérekben található szállodába.

Maga a hotel elvileg három csillagos volt, és kívülről jól is nézett ki, de a szobákra, bentről nézve inkább 2-2,5-et adtam volna, leginkább a törülközők és az ágyneműk tisztasága keltett bennem visszatetszést (azért a foltokat a legolcsóbb fehérítő is kiviszi, nem?). A reggelivel és a vacsorával azonban nem volt gond, bőséges, finom választék svédasztalos tálalásban, és a teraszos szobánk elhelyezkedése is megfelelő volt, friss hegyi levegő, minimális forgalom, szinte az erdő ölelésében.

Erdős Olga: Országok, emlékek – Krakkó és környéke

A szinte szokásos jelzővel illethető őszi kirándulásunk helyszínét már nyáron kiválasztottuk. Az úti cél ezúttal Lengyelország kulturális fővárosa, Krakkó volt.
Az időjárással ismételten szerencsénk volt, ugyanis éjszaka 8-10, nappal 17-19 fok volt november elején. Az út kicsit hosszúra sikerült, pedig nem is a Dél-Alföldről, hanem egy váci panzióból indultunk kedd reggel. Sajnos azonban szlovák szomszédunknál az autópálya kelet-nyugati irányban húzódik, mi pedig délről északra vágtunk át az országon, odafele megállva Donovalyban, ami egy hangulatos síparadicsom (legmagasabb pontja a Zvolen-csúcs a maga 1402 méterével). Persze ott jártunkkor nyoma sem volt hónak, szép napos idő volt, és jól esett megmozgatni egy kicsit elgémberedett végtagjainkat, hogy utána kanyarogjunk tovább a hegyi falvakon keresztül a lengyel határ felé, ahová már az utak állapota miatt is felüdülés volt megérkezni. Krakkó városát délután 3 körül értük el, a gps elvezetett a szálloda parkolójához, amely az ulica Miodowa végén állt, míg a Hotel Kazimierz, ahol szállást foglaltunk kb. 5 perc sétára volt innen a történelmi városrész felé.

Erdős Olga: Országok, emlékek – Párizs másodszor

Párizs második találkozásunk alkalmával sem okozott csalódást. Kíváncsi voltam, hogy a korábban megismert bohém és elegáns arca után, vajon mit mutat majd magából azon a szeszélyes április eleji néhány napon, amíg a vendége vagyok. De csak az időjárás volt csalóka (az érkezéskori 15-16 fok másnaptól tartósan 7-8 fokra süllyedt, felhős idővel), a város még mindig gyönyörű, és egyre ismerősebb.

Erdős Olga: Belföldi bolyongások – Visegrád

Az útikönyvek szerint Visegrádot, az alig kétezer lakossal rendelkező, de majd ezeréves múltra visszatekintő királyi várost előszeretettel keresik fel a kirándulók, Budapest és Szentendre közelsége, a Duna-kanyar látványa, a palota, a fellegvár és a Pilis turista útvonalai teszik vonzóvá.