Erdős Olga: Belföldi bolyongások - Mónosbél és környéke

Forró július volt, már sárgált a kiégett fű a Dél-Alföldön. A munkahelyek többségénél nyári leállást tartottak, nekem pedig semmilyen programom nem lett volna erre az időszakra, ha nem jön közbe a véletlen egy kulcsos ház formájában a hegyekben.
Vártam a hosszú idő óta első közös kirándulást, és azt sem bántam, hogy hajnalban keltünk, azért, hogy néhány óra és úgy kétszáz kilométer elteltével a Heves megyei Mónosbélen találjuk magunkat.
A reggelit, na jó, a tízórait már abban a 200 éves házban fogyasztottuk el, amelyik 4 napra a mienk volt.

Egy nap a Vajdaságban

2009.06.21. 

Két héttel, de még egy nappal is az indulás előtt valahogy olyan megfoghatatlan volt a dátum és a találkozásunk is. Pedig ismerjük egymást vagy két éve már, hála az Internetnek, illetve a néhai hALfirkának, ahol elkezdődött a barátságunk. Az oldal időközben megszűnt, de mi továbbra is leveleztünk, hol történeteket, hol képeket, hol pedig csak a hétköznapjainkat osztottuk meg egymással. Terveztük a személyes találkozót is, hiszen kilométerben nem nagy a távolság, de valahogy nem akart összejönni a dolog. Aztán nem is olyan régen életem párja felhívott napközben, hogy sportolni mennének a Vajdaságba, ha gondolom, mehetek velük, és találkozhatunk Zsuzsával.

Nem kell mondanom, nagy izgalommal vártuk a június 20-át mindketten, hajnali keléssel, lefixált találkozóhellyel (a határ utáni első benzinkút), nagyjából belőtt érkezési időponttal. Most az egyszer nem bántam a 3/4 5-ös kelést sem, hiszen 6-kor már Szegedről indult a busz a párom kollegáival és velem, mint potyautassal. Na persze ez a 6 óra csúszott egy negyedórát, aztán a határon is várnunk kellett, Röszkén talán csak 10-15 percet, a szerb oldalon, Horgosnál már 1 óránál jártunk, amikor kicsit megkésve feltaláltam magam, leszálltam a buszról és szépen gyalog mentem oda az autóssor ellenőrzőbódéjához.

- Hóvá médj? - kérdezte a szerb határőr erős akcentussal, míg a friss ropogós, egyhetes EU-s útlevelem nézte.